túl a normák zaján
Mozgás workshop civileknek – Jerca Rožnik Novak (SLO)
  • 2020.02.28. 17:00 - 19:00

Jerca Rožnik Novak szlovén előadóművész két hetet tölt nálunk alkotói rezidencián 2GETHER/A(L)ONE című darabja kapcsán. Jerca a rezidencia során többek között azt vizsgálja, hogy milyen kontextusban és eszközökkel lehet megteremteni a néző számára a lehetőséget, hogy az előadás alatt ne csak részese, hanem egyben társalkotója is legyen a darabnak.

A workshopra ezáltal kortól és nemtől függetlenül várjuk azokat az előadóművészet iránt érdeklődő civileket, akik szívesen belekóstolnának e kortárs tánc darab alkotói folyamatának hogyanjába, aktívan részt vennének e kutatói folyamatban, és nem riadnak vissza némi délutáni mozgástól.

A workshop minden alkalommal egy beszélgetéssel indul, egyfelől, hogy mélyebben megismerjétek a darab koncepcióját, másfelől, hogy mi is megismerhessünk egy kicsit titeket, hiszen a workshop struktúrája a ti igényeitek mentén fog alakulni.

A feladatok tekintetében a fókusz elsősorban a különböző mozgáselemekre kerül. Térbeli, egyéni és csoportos feladatokra számíthattok, melyek során az előadás tematikáját járjuk körül, úgymint a másik fél hiánya, az „egyedül maradtam” érzése, a vágy, hogy a dolgok maradjanak a régiben, a változástól való félelem.

Regisztrálni az international[kukac]bmac.hu e-mail címen tudtok. Kérjük, ne felejtsétek megadni a telefonszámotokat, írjatok néhány mondatot a motivációtokról és, hogy melyik napon/kon tudtok jönni.

A workshop a BeSpectACTive! projekt keretei között valósul meg a Kreatív Európa Program Támogatásával.

A workshop való részvétel díjtalan.

Helyszín: a Bakelit színházi stúdiója

Időpontok: 2020. február 28. (péntek) 17:00 – 19:00
2020. február 29. (szombat) 14:00 – 18:00
2020. március 4. (szerda) 17:00 – 19:00
2020. március 5. (csütörtök) 17:00 – 19:00

A munkabemutató időpontja: 2020. március 6. 19 óra

A játszós ruhátokat ne hagyjátok otthon!