Olyan társadalomban, ahol a társas élmény hiányzik az emberek életéből, különböző túlélési taktikákat fejlesztenek ki az egyének. Azt hiszik (persze tudat alatt), hogy mindig egyedül vannak a problémáikkal.

A darab két házaspár (Magasék és Alacsonyék) életét, egymáshoz való viszonyulását mutatja be.

A Magas férj bevándorló, önmagához képest alantas munkát végez, míg felesége (A Magas feleség) számára a munkája adja a biztos alapot, észrevétlenül workoholic-ká válik, ezáltal nem figyel eléggé komplexusokkal küzdő férjére. A kettejük közti kommunikáció hiánya vezet ahhoz, hogy a feleség különösebb törés nélkül adja fel házasságát. Tulajdonképpen kiderül: semminek sincs valódi, megrázó tétje a számára. Ő az észrevétlen, ügyesen eltakart örömtelenség megtestesítője. A ˝hangya˝. Aki Iránban a közösség ellen vétkezett, annak hangyabolyokat kellett elpusztítania. Ezt a rítust összefüggésbe hozták azzal, hogy a hangyaállam valamikor emberi közösség volt. Ez a közösség, lehet, hogy az éhenhalástól való félelmében, vagy vele született örömtelenségében, vagy valamely ismeretlen októl hajtva és szorongva olyan szervezetet épített ki, amelyben a középpontban a munka állott. Semmi más, csak a munka.

Az Alacsony Férj egy komplexusokkal küzdő férfi, talán azért, mert úgy érzi, nem elég fontos a munka, amivel hozzájárulhat a társadalom, és a mindennapok építéséhez. Hogy ezt a kisebbségi érzést legyőzze, különböző terepeken ˝hatalmi pozíciókat˝ épít ki magának. Mindenkinek segít, hogy ezzel is a maga fontosságát igazolja, nem önzetlenségből, hanem hogy mindenki hálával adózzon neki. Ő az önzés ügyesen leplezett megtestesítője, a ˝kígyó˝. Iránban, ha valaki valamilyen individualitás ellen bűnt követett el, vezeklésül kígyókat kellett megölnie. A rítust összefüggésbe hozták azzal, hogy a kígyó valamikor ember volt, de autokrata, önhitt és önző, kevély, hiú, részvétlen, kőszívű, egocentrikus ember. A többitől elszakad, érzéketlenné válik, ezért dölyfös és konok. Belső világa lassan kiürül és csak az marad meg belőle, ami látszat.

Az Alacsony Feleség szolgalelkűen elfogadja a szerepet, amit a férje rászab. A szereplők mindegyike közül ő a legkiszolgáltatottabb magányos. És ő képviseli a társadalom legszélesebb rétegét: akiket alacsonyabb szellemi kvalitásaik miatt nem egyenrangú embertársként-felebarátként, hanem zsákmányként, eszközként, tulajdonként kezel a társadalom minden olyan rétege, amely felismeri ezt a gyöngeséget.

A darab tulajdonképpen hagyományos értelemben véve tükör. Tükre a XXI. századi civilizált társadalomnak. Egy olyan társadalomnak, amely úgymond már nem gyerek. Felnőtt és megtanulta a leplezést, a gyermeki őszinteségre pedig, mint veszélyre tekint. Furcsán elferdült erkölcsi rend vezérli: erősnek látszani mindenáron, kizárólag mint individuum érvényesülni bármi áron. Fel kellene néha háborodnia minden emberséges embernek, nem engedni a mások megalázását, a mások kihasználását. Felháborodni, ha az öröm képességét elsorvasztjuk másokban. Felháborodni, ha a boldogulás csak bizonyos emberek privilégiumává tehető. DE nem háborodunk fel, hanem rezignáltan tudomásul vesszük, hogy ez így van. Ez a csendes önzés lett a XXI. század erkölcse.

Írta:
Juan Mayorga (2003)

Fordította:
Horváth Eija Faller,
Duró Gábor

Szereplők:
Alacsony férfi: Fandl Ferenc
Magas férfi: Lukács Gábor
Alacsony nő: Melkvi Bea
Magas nő: Szirbik Bernadett

Rendezte:
Harsányi Attila

Díszlet:
Harsányi Attila

Előadásfotók:
Kővágó Nagy Imre (KNI)