A nemzetközi projekt – egyelőre cím nélkül -, hat előadóművésszel dolgozik. Marie-Louise Stentebjerg és Emma-Cecilia Ajanki Dániából, Anita Wach és Magdalena Tuka Lengyelországból, Kovács Kata Magyarországról és Grega Zorc, a Via Negativa művésze Szlovéniából. Az előadókat egy prágai workshop során válogattuk ki, de a munka jelenleg Ljubljanában folyik havonta kétszer egy hetes turnusokban.

A darab kiindulási pontja az a kérdésfelvetés volt, miszerint tud-e a szerelem manapság egy mű kizárólagos témája lenni, és ha igen, milyen módon megközelítve azt. A szerelem felmagasztalása a „pozitív életenergia” szintjére kötelező politikai és média giccsé formálta azt, a marketing és a televízió által uralt popkultúra kizárólagos felségterületévé.

Az így mesterségesen létrehozott szerelem-kép, az ideológiai értelemben vett végső, megszerzendő „pozitív energia” tulajdonképpen frusztrációink és traumáink legfőbb okozója lett. Ebbéli funkciója pedig kiválóan alkalmas korunk piacgazdasági szemléletének arra, hogy végtelen számú és fajtájú pótszerrel helyettesítse (táplálkozás, divat, autók,kommunikáció, szórakozás, stb.), amelyek bármelyikével ezt a dicsőséges szerelem-képet hivatott megfeleltetni; egy olyan képet, amilyet élő ember képtelen a valóságban létrehozni. Úgy tűnik, hogy egy ideális kapcsolatban (nem kizárólag szerelmi kapcsolatról van szó) a határok megalkotása a kulcs.
Ezek a határok hordozzák ugyanis az identitás lényegét, Olyanok mint a bőr és a hús, amelyek a alany csontvázát borítják. Csak tiszta, világos határok vezethetnek az akadálymentes átvitelhez, a harmóniához és szimbiózishoz. Egy kapcsolat bökkenője ott van, amikor tagadják, eltörlik, átlépik ezek a határokat ahelyett, hogy finomra hangolnák őket és ezáltal lehetőséget adnának arra, hogy maguk a határok irányítsák a kapcsolatot. Ezért van, hogy minden kapcsolat mélyén – legyen az néző-előadó, férfi-nő, apa-fia -, nem valami romantikus egység lakozik, hanem éles határvonal húzódik. Bármilyen kapcsolat (üzleti, szerelmi, testi) kialakítása és fenntartása azon múlik, hogy az egyén ragaszkodjonsaját határaihoz. A határok természetüknél fogva élvezetet rejtenek. Ha pedig élvezetről van szó, ne feledjük el, hogy a szerelem milyen kegyetlen e téren.

Bojan Jablanovec

A Via Negativa projekt alapítója, művészeti vezetője. színházigazgató. Bojan Jablanovic a Ljubljanai Színművészeti Egyetemen diplomázott. Már diplomamunkájában, a Helios projektben (1988., Bertold Brecht: Galileo Galilei c. műve alapján) megmutatkozott érdeklődése a nézői befogadás feltárása iránt. A Triumph of Death (A halál diadala, 1989.) című művében a 80-as évek színházi irányzatait foglalta egységbe. 1993-1999 között a legtöbb szlovén színházban rendezett (egyebek mellett Pierre Corneille, Federico Garcia Lorca, Alfred Jarry, Friedrich Dürrenmatt, Henrik Ibsen, Bertold Brecht, Eugene Ionesco, Antonin Artaud szinházi darabjait). 1997-1999 között a Ljubljanai Színművészeti Egyetem tanársegédjeként adott elő.

1999-ben felhagyott a rendezéssel a szlovén repertoár színházakban és kizárólag színházi kutatásainak szentelte figyelmét. Abból a meggyőződéséből cselekedett, miszerint az akkor uralkodó produkciós modellnek valamint a színházteremtés irányadó szabványainak egy letűnt kor történelmi esztétikáját bemutató képzeletbeli múzeumban lenne a helyük. Egészen 2002-ig három kutatási programot indított el, amelyek témája az egyén színpadra állítása a nemi különbségeken keresztül (Europa – The Girl Who Ran Too Fast, A Lány, Aki Túl Gyorsan Futott); az egyén színpadra állítása az időhöz való viszonyán keresztül (Lenora); a harmadiknak pedig az egyén színpadra állítása a beszéd és a nyelv különbségén keresztül (Olga Grad vs. Juanna Regina).

2002-ben hozta létre Via Negativa elnevezésű előadóművészeti projektjét. Munkáiban főként egy folyamat alakulására fókuszál, amely közel hozza az előadót az ő szerzői/alkotói folyamatához, hogy az aztán valóban előadóművészként álljon a színpadon a saját közlendőjével, a saját testével. Bár a Via Negativa legegyszerűbb alkotói módszere a performansz, az előadás, elsődleges érdeklődése továbbra is a színházi szabályok alapvető működésének feltárása marad. A színház Jablanovicot mindenekelőtt, mint kommunikációs eszköz érdekel és nem, mint valami esztétizáló forma. A lecsupaszítás/lecsökkentés munkamódszere lehetővé teszi számára, hogy kizárólag a néző és az előadó közötti viszonyra valamint ebben a kapcsolatban létrejövő valós tartalomra összpontosítsa figyelmét.

Előadók: Anita Wach, Emma-Cecilia Ajanki, Kata Kovacs, Magda Tuka, Marie-Luise Stentebjerg and Gregor Zorc
Színpadmester: Janko Oven
Produkciós menedzser: Špela Trošt.
Támogató: DNA, Glej Theatre, Via Negativa Ljubljana,