A mű cseh címe (Postřižiny) arra az ősszláv szertartásra utal, amikor levágták a serdülő fiúk hosszú haját. Hrabal látszólag édesanyja történetét meséli el, de nem véletlen, hogy Flaubert-t idézi regénye mottójában: „Bovaryné én vagyok”. Mariska emléke így válik eggyé Hrabal saját felnőtté válásával.

A Nyiratkozások nyelve sodró líra, édes könnyedség, bohóckodás, játék; de mint minden játék, úgy ez is kellően komoly, és látszólagos naivsága mögött ott dereng valami szigorúság, a legváratlanabb hasonlatok halmozása mögött pedig valami állandóan szomorkás, érzékeny vizslatás. Bensőségesen közel hajol és elduruzsolja a víz alatt lélegzés titkát, majd rendezett vonásokkal hátrébb dől és figyelmeztet az időnkénti felbukás feltétlen szükségességére is. Azt gondolom, hogy jótékony hatású lesz ez az áthallásokkal frissített, lüktető hrabali világ (tényleg: nem kuruzslás vagy ámítás), ami régi Orionként rúgja be a képzeletet – értékrövidítés vádjával perbefoghatatlan. (Gelencsér Milán)

Mariska, aki mesél :: KÉNER GABRIELLA
Árnyképek a sörgyárból :: BÁHNER PÉTER és HODU PÉTER
Rendezte :: KAJ ÁDÁM