Hogy Novecento miért nem szállt le soha? Az a hatalmas város ott… nem látszott a vége… A végét, kérem, nem lehetne látni a végét? […] Mert gondolj bele: a zongora. A billentyűknek vége. Tudod jól, nyolcvannyolc van belőlük, nem verhetnek át vele. […]

De ha én a lépcsőn lemegyek, és ha ott előttem feltárul egy billentyűzet, milliónyi billentyűjével […] a végső igazság az, hogy soha nincs vége: hogy a billentyűzet végtelen. Azon ott nincsen zene, amit eljátszhatnál. Rossz székre ültél fel: Isten játszik e zongorán. Atyaég, és láttad az utcákat? Hisz utcákból is ezernyi van, hogy tudtok ti odalenn választani csupán egyet? Választani egy nőt. Egy házat, egy földet, mely a tiétek lesz, egy tájat, melyet nézhettek, egyetlen módját a halálnak. Soha nem féltek ti, hogy ezer darabra estek?

Díjak, elismerések:
Az előadás 2007-ben Fringe Díjat kapott, meghívták a 2007-es POSZT OFF-ra, és a 2008-as egri Monodráma Fesztiválra.

Előadja: 
Sata – Bánfi Ágota

Fordította: 
Gács Éva

Dramaturg-rendező: 
Lengyel Noémi