A Co-PED európai uniós projekt („Közösségi alapú kulturális és szociális központok, mint a Pozitív Energia Körzetek inkubátorai”) keretében három nemzetközi találkozóra kerül sor. A projekt első, azt elindító találkozóját a Párizstól északra található Saint-Denis-ben rendezték meg. A második találkozóra 2026. szeptember 8-9-én a svédországi Bromöllában, az IFÖ Centerben kerül sor. A projekt harmadik nemzetközi találkozójának 2027-ben Budapest ad majd otthont.
A bromöllai találkozó házigazdája az IFÖ Center, amely több szempontból is hasonlóságot mutat a budapesti Bakelit Multi Art Centerrel. Mindkét kulturális központ egy korábbi ipari létesítményben működik, és a helyszín ipari örökségét kortárs kulturális és közösségi funkciókkal kapcsolja össze.
Az ipari örökségtől a kortárs kultúráig
Az IFÖ Center egy egykori ipari területen található, amelynek története az 1880-as évekig nyúlik vissza. Az itt működő ipar meghatározó szerepet játszott Bromölla fejlődésében, többek között kerámiagyártással és kerámia szigetelők előállításával foglalkozott egészen 2019-ig.
Az IFÖ Center körül szabadtéri street art galéria található, ahol olyan nemzetközileg ismert művészek alkotásai láthatók, mint WD, ROA, Borondo, Falkholt és Correch. A kétnapos program első napján a résztvevők megismerik az IFÖ Center épületét és környezetét, valamint betekintést nyernek az ott működő művészeti stúdiók munkájába.
Kulturális és közösségi terek szerepe az energiátmenetben
A találkozó egyik központi témája annak vizsgálata, hogy hogyan járulhatnak hozzá a kulturális és közösségi terek a helyi energiaközösségek és a fenntartható energiaátmenet kialakításához.
A résztvevők Bromölla helyi tapasztalataiból kiindulva vizsgálják majd, hogy a kulturális és szociális infrastruktúrák hogyan erősíthetik a helyi ellenálló képességet, hogyan segíthetik az önkormányzatok és helyi szereplők együttműködését, valamint hogyan járulhatnak hozzá a Pozitív Energia Körzetek (Positive Energy Districts – PEDs) megvalósításához.
A program részeként szakmai beszélgetésre és World Café workshopra is sor kerül, ahol a résztvevők a helyi energiaközösségek létrehozásának lehetőségeit, a meglévő támogatási struktúrákat, valamint az európai és nemzeti energiapolitikai környezetet vizsgálják.
Közös munka a nyolc Urban Living Lab részvételével
A bromöllai találkozó különösen fontos a projektben részt vevő Urban Living Labs (ULLs) számára. Az ULL-ek olyan helyi közösségi és kulturális szereplők, amelyek saját környezetükben vizsgálják, hogyan lehet a Co-PED projekt céljaihoz kapcsolódóan fenntartható és közösségi alapú energia-megoldásokat kialakítani.
A projektben részt vevő ULL-ek:
- Hart van Zuid – Rotterdam, Hollandia
- Green Kommon, La Main – Saint-Denis, Franciaország
- La Friche la Belle de Mai – Marseille, Franciaország
- BASIS Vinschgau Venosta – Silandro, Olaszország
- Die Bäckerei – Innsbruck, Ausztria
- Bartók Negyed – KÉK, Központ Kft. Újbuda, Rising Eco és a Cooperative City; Budapest, Magyarország
- Bakelit Multi Art Center – Budapest, Magyarország
A workshop egyik fontos része a pénzügyi és gazdasági modellek értékelése lesz. A résztvevők saját projektjeik üzleti modelljeit is áttekintik, miközben más partnerekkel együttműködve keresnek választ a finanszírozással, működtetéssel, költségekkel és bevételekkel kapcsolatos kérdésekre.
A kétnapos találkozó végén minden Urban Living Lab bemutatja az addigi munka legfontosabb eredményeit, a feltárt akadályokat és lehetséges megoldásokat. A közös gondolkodás célja, hogy a résztvevők új ötleteket és megközelítéseket dolgozzanak ki, amelyekre a projekt következő szakaszában építeni tudnak.
Európai tapasztalatcsere, helyi megoldások
A Co-PED projekt egyik legfontosabb értéke, hogy különböző országokban és eltérő helyi környezetben működő kulturális és közösségi szereplők dolgoznak együtt. A bromöllai találkozó lehetőséget ad arra, hogy ezek a szereplők közvetlenül megosszák egymással tapasztalataikat, és közösen keressenek választ arra, hogyan válhatnak a kulturális központok az energiaátmenet és a helyi energiaközösségek aktív szereplőivé.
Az utolsó, harmadik nemzetközi találkozónak 2027-ben Budapest ad majd otthont, ahol a partnerek a svédországi és a korábbi találkozók tapasztalataira építve folytatják a közös munkát.
A 2024-1.2.1-HE_PARTNERSÉG-2024-00027 azonosító számú projekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati program finanszírozásában valósult meg.



