túl a normák zaján
JOIN THE CIRCUS! – KÖZÖSSÉGI CIRKUSZ! MŰHELY-MUNKA BEMUTATÓ
  • 2014.11.20. 20:00

A cirkusz világa színes és mozgalmas. A cirkusszal határokat lépünk át, a saját határainkat is.

A cirkuszművészetek alkalmazása a közösségépítésben korunk egyik progresszív iránya. A zsonglőrködés, egyensúlyozás, kötéltánc gyakorlása olyan egyedi élmény, ami kimozdítja a benne résztvevőket mindennapi gondjaik közül, örömet okoz, sikerélményt nyújt. A nyelvi különbségek sem jelentenek ebben akadályt, hiszen a cirkusz alapvetően nem a verbalitásra épül. Sőt, a cirkusz a társadalmi diverzitást elsődleges értékként kezeli, és a sokszínűség és a játék által integrálja egy közösségbe tagjait. A cirkuszfoglalkozás pedig valójában a kreativitásra és a művészeti önkiteljesítésre ösztönző játék.
Az alternatív cirkuszi elemeket ötvöző előadás egy nemzetközi műhelymunka eredménye, amelyet az Artemisszió Alapítvány szervez.

Az Európa különböző pontjaiból érkező művészek, zsonglőrök, animátorok, ifjúsági munkások, három szakember vezetésével dolgoznak együtt az egy hetes műhelymunka során, és a közös munkát egy rendhagyó cirkuszi előadásba sűrítik – a zsonglőrködés, akrobatika, fizikai színház és clowning elemeit felhasználó előadás a Bakelit izgalmas terében kerül bemutatásra. Az előadáshoz a pesterzsébeti Pince ifjúsági klub fiataljai is csatlakoznak.

A műhelyt vezető szakemberek: Stefano d’Argenio (INCA Catalunya), Emanuele Nargi (INCA UK), Szabó Márton (Artemisszió Alapítvány.)

A program az Európai Unió támogatásával valósul meg, az Artemisszió Alapítvány szervezésében.

A műhely-munka vezetői:
Stefano D’Argenio utcai művész, színész és clown. Sokféle nemzetközi művészeti fesztiválon részt vett mint előadó és rendező, ezen kívül szabadúszóként dolgozik művészeti eszközökkel az oktatási szektorban. Több mint 10 éves tapasztalata van színházi, clown és cirkuszi képzőként, különböző célcsoportokkal (gyerekekkel, fiatalokkal és felnőttekkel) különböző kontextusokban, sokszor társadalmi témán dolgozva. Barcelona mellett egy cirkuszsátrat működtet, ami befogadó térként működik művészeti műhelymunkák, művészeti események és szociális projektek számára. Az INCA hálózat és a LACAM cirkuszművész-csoport tagja.

Szabó Márton 3 éve foglalkozik a cirkusz használatával hátrányos helyzetű ifjúsági és gyermekcsoportok körében. Több mint egy évig vezetett cirkuszfoglalkozásokat Borsod megyei falvak roma diákjaival, másfél éve tart heti rendszerességgel cirkuszcsoportot a Heim Pál gyermekkórház pszichiátriai osztályán, és 2014 januárja óta foglalkozik a Pesterzsébeti ifjúsági klub fiataljaival. Ezek a cirkuszi programok magukban foglalják a cirkuszi műfajok tanítását, előadások közös megalkotását és azok bemutatását, így kisebb turnékat is. A magyarországi hosszú távú tevékenységeknek kívül gyakran vesz részt szociális cirkuszi programokban Európa szerte. Cirkuszi előadóként elsősorban zsonglőr, de foglalkozik egyensúlyozó és akrobatikus műfajokkal is. Ezenkívül fiatalokkal dolgozik az Artemisszió Alapítványnál.

Emanuele Nargi a Goldsmith University of London-on performansz tanulmányokból végezte doktoriját, az előadóművészetek közül különösen a fizikai színház érdekli. Az elmúlt 15 évben számos nemzetközi projektben részt vett mint előadó, rendező és képző, több szervezetettel működik együtt közösségfejlesztés és fiataloknak szóló művészeti képzések terén (fizikai színház, cirkuszművészet), helyi és nemzetközi szinten. Többek között a UK National Agency és a British Council képzője, és az INCA nemzetközi hálózat tagja.

A műhelyt vezető szakemberek:

Stefano d’Argenio (INCA Catalunya),
Emanuele Nargi (INCA UK),
Szabó Márton (Artemisszió Alapítvány.)