túl a normák zaján
MAGYAR MŰVEK XIII. SZEMLÉJE
  • 2014.05.31. 10:00

Kedves Közönség, Kedves Színházbarátok!

Szeretettel hívunk és várunk Benneteket 2014. május 30-21-én 14 órától, illetve 10.30-tól a Bakelit Multi Art Centerbe (Budapest, IX, Soroksári út 164.), a Magyar Művek XIII. Szemléjének előadásaira!

A fesztivált életre hívó Magyar Szín-Játékos Szövetség célja közel húsz éve ugyanaz: inspirálni az öntevékeny (amatőr, nemhivatásos, alternatív, stb.) színjátszó társulatokat arra, hogy a világirodalom remekei mellett fokozottan figyeljenek a magyar színpadi irodalomra, különös tekintettel a kortárs szerzőkre és ilyen módon is váljanak a teljes magyar kultúra, benne az élő színházművészet részévé.

Ez évben is hívtuk hát a Kárpát-medence valamennyi magyar nyelven játszó öntevékeny társulatát, hogy mutassák meg a főváros közönségének és egymásnak olyan prózai, verses vagy mozgásra épülő előadásaikat, amelyek magyar szerző műve, vagy annak feldolgozása alapján készült. Műfaji és játékidőbeli megkötést nem tettünk.

Ismét a bőség zavarával kellett megküzdenünk, mivel felhívásunkra 23 ajánlat érkezett, a rendelkezésre álló idő viszont véges. 16 előadást hívtunk meg. Az ország és a Kárpát-medence minden részéből: érkeznek előadások – példaként – Miskolcról és Bajánsenyéről, Nánáról (Szlovákia) és Nagykikindáról (Szerbia), Celldömölkről és Tóalmásról. És természetesen Budapestről is szép számmal.

A szerzők névsora is igen változatos: félklasszikusok, mint Weöres Sándor, Móricz Zsigmond vagy Török Rezső mellett a kortárs szerzők műveinek sorával találkozhatunk majd. (Garaczi László, Horváth Péter, Kis Csaba, Peer Krisztián, Zalán Tibor.) Különös érdeklődést válthatnak ki a társulatok tagjainak színpadra kerülő művei (gödöllői Club Színház, Kókai János Társulata.)

Az előadások többségét jó szívvel ajánlhatjuk a színházbarátok és színjátszók figyelmébe, ráadásul nagy részük először lesz látható Budapesten.

A szünetekben a Nagy András László, Szabó Csilla és Zalán Tibor alkotta zsűri szakmai beszélgetésekre várja a színjátszókat és minden érdeklődőt.

A helyszínről: a Bakelit, „az első magyar gyárszínház” talán az egyetlen olyan létesítmény, ahol három, kiválóan felszerelt, más és más méretű színházi tér áll a fellépők és a közönség rendelkezésére.

A részletes program:

MAGYAR MŰVEK SZEMLÉJE
2014. május 30-31
Bakelit MAC

2014. MÁJUS 30, PÉNTEK

14.00 (Szoba)
FAZEKAS MIHÁLY: LUDAS MATYI
Pécsváradi Színjátszók

14.45 (Szoba)
A NAPHEGY TÉRI MOTORKIRÁLY
Balkay&Gabryel

15.45 (Stúdió)
PEER KRISZTIÁN: SZORONGÁS ORPHEUM
NNÁ – Instant Csoport

17.15 (Szoba)
HORVÁTH PÉTER: KIS HOLIVUD
Tóalmási Titánok

19. 00 (Szoba)
MÓRICZ ZSIGMOND: DINNYÉK
T.M. Stúdió (Pápakovácsi)

19.30 (Stúdió)
SZENTIVÁNÉJI ÁLMOCSKA
Gólem Stúdió

2014. MÁJUS 31, SZOMBAT

10.30 (Stúdió)
KAJATI BÁLINT: KARMAZSIN
Helynekem Színházi Labor (Miskolc)

11.15 (Hangár)
MARÓDI VANDA ÉS HALÁSZ TIBOR: CSODÁK MÁRPEDIG VOLTAK…
Club Színház (L)azapja Csoport (Gödöllő)

12.30 (Szoba)
WEÖRES SÁNDOR: OKTOPUSZ (nyomán)
Montázs Színjátszó Műhely (Miskolc)

14.00 (Stúdió)
TÖRÖK REZSŐ: MENYASSZONYTÁNC
Kerkabarka Színjátszó Kör (Bajánsenye)

15.00 (Hangár)
AZ ÉSZAKI SARK MEGHÓDÍTÁSA
Nánai Színjátszó Csoport (Szlovákia)

16.00 (Stúdió)
ZALÁN TIBOR: AMESE MARAD
József Attila Színtársulat (Nagykikinda – Szerbia)

18.15 (Hangár)
GARACZI LÁSZLÓ: SZÉPET FOGTOK ÁLMODNI…
Soltis Lajos Színház (Celldömölk)

19.30 (Stúdió)
KISS CSABA: A DÖG
Kecskeméti Felnőtt Társulat

21.00 (Stúdió)
KÓKAI JÁNOS: TE IS MACI VAGY, TE SEM VAGY MACI
Kókai János Társulat