túl a normák zaján
ŐSBEMUTATÓ! FEJES KITTY – CSÁKVÁRI GYULA: ESZTÉTIKAGYÁR
  • 2014.06.23. 20:00

Esztétikagyár

Fejes Kitty és Csákvári Gyula közös alkotása. Izraeli – magyar koprodukció.

Fejes Kitty alapító tagja volt Ladányi Andrea együttesének, ahol hosszú éveket töltött el. Később Horváth Csaba művészeti vezetése alatt működő Közép Európa Táncszínház produkcióinak volt állandó vendége. A Színház es Filmművészeti egyetem koreográfus szakának elvégzése óta független alkotóként számos színházi előadáshoz készített koreográfiát.
Öt év kihagyás után kifejezetten ezen előadás miatt áll újra színpadra.

Csákvári Gyula, táncművész és független alkotó 11 éve el Izraelben. Mint alkotó Izraelben bontakozott ki, mind a táncszínház mind a színház területen. Magyarországon Ladányi Andrea együttesében táncolt, Szabó Réka Véletlen című munkájában lépett színpadra utoljára a Mu színházban 2002-ben. Az elmúlt 11 évben saját alkotó munkáján túl számos izraeli alkotóval dolgozott mint táncművész vagy alkotótárs.

Az Esztétika gyár, mint kísérleti színházi esemény, olyan próbálkozás, mely nem hidat teremt a különböző műfajok között, mert nem hajlandó elválasztani vagy behatárolni őket.

A jelenleg folyó próbák során különböző témákat elemeznek, és az így létrejövő mozdulati, képi, zenei, szövegi anyagokból épül majd fel maga az alkotás.

A készülő munka nyelvezetében a mozgás és táncszínházi elemek dominálnak. Geroges Perec: Espèces d’espaces című könyve szintén nagy hatást gyakorolt a társulatra, az előadást két nyelven, magyarul és héberül játsszák.

Az esztétika funkcionális szerepet tölt be, és az emberiség kollektív szükséglete. Az alkotási folyamat e szükséglet kutatására épül fel. A próbák során rengeteg kérdés, ötlet, érzés, humoros megnyilvánulás merül fel a szépséggel kapcsolatban, főként a művészet és az esztétika jelenlegi viszonyáról.

“Képet akasztok a falra, és utána elfelejtem, hogy van fal. Nem emlékszem, mi áll a fal mögött. Nem emlékszem, hogy a fal egyáltalán fal-e, arra sem emlékszem, hogy mi az, hogy fal. A fal nem az a dolog, ami meghatározza, vagy kifejezi a teret, amiben létezem, hanem az a dolog, mely elválasztja azt a helyet a többi helytől, melyekben mások léteznek.”

részlet Geroges Perec : Espèces d’espaces művéből

Alkotók:
Fejes Kitty (Magyarország) és Csákvári Gyula (Izrael)

Előadó művészek:
Fejes Kitty, György Zoltán Dávid, Csákvári Gyula

Díszlet és jelmez:
Hornyák Isty

Szöveg:
Georges Perec, francia író “Espèces d’espaces”című műve adta az inspirációt