túl a normák zaján
A METAMORF SZÍNHÁZ BEMUTATJA: MAETERLICNK: A KÉK MADÁR AVAGY A BOLDOGSÁG KÉK MADARA
  • 2013.04.24. 17:00

szinopszis:

A gyerekek beszélgetéséből kiderül, hogy mindent máshogy látnak, mint korábban és levonják a végső konzekvenciát is: a Boldogság Kék Madarát, azaz a Boldogságot otthon kell megtalálni, és nem máshol keresni.

Tyltyl a kisfiú, és Mytyl a kishúga Karácsony éjjelén az ablakból figyelik a szomszéd gazdag gyerekek ünneplését. Azon elmélkednek, hogy az amúgy is gazdag gyerekek miért kapnak több ajándékot Karácsonyra, mint ők, akik szegények. Az éjszaka közepén váratlan látogató bukkan fel a szobájukban: egy idős hölgy. A gyerekek a szomszéd Berlingot nénit vélik benne felismerni, ám a hölgy elmondja, hogy ő Bérylune tündér, aki beteg lánya gyógyulása érdekében a Kék Madarat, a boldogság kék madarát keresi. A gyerekeket bízza meg, hogy elinduljanak egy különleges utazásra, megkeressék a kék madarat, és elhozzák neki. Útjukat segítendő, egy különleges varázskalapot ad nekik, amely segítségével a gyerekek számára láthatóvá és érthetővé válnak dolgok, tárgyak, állatok lelkei. Megjelenik kutyájuk, macskájuk lelke, valamint a Fény, a Tűz, a Víz, és a Kenyér lelke. Berylune tündér utasítására ők kísérik a gyerekeket a különleges utazáson. Amíg a gyerekek felkészülnek a nagy útra, a Macska összeesküvést szít társai körében a gyerekek ellen. Kifejti, hogy az embernek nem szabad megismerni a boldogság teljes titkát, mert azzal a természet teljes mértékű urává válna, ami nem jó a természet számára. Egyedül a Kutya és a Fény áll egyértelműen a gyerekek, azaz az Ember oldalára. A Kenyér bizonytalan, hol erre, hol arra billen a véleménye. A gyerekek útjuk során először az Emlékezés országába jutnak el, ahol halott nagyszüleikkel találkoznak. Elhoznak onnan egy kék madarat, de kiderül, hogy a valós világban nem kék, hanem fekete, tehát nem a Boldogság Igazi Kék Madarát találták meg. Útjuk során a következő állomás az Éjszaka birodalma. Az Éjszaka már tud az érkezésükről, hiszen a Macska előreosont, és elhozta neki a hírt, a gyerekek érkezését. Az Éjszaka birodalmában megismerik a Betegségek, a Háborúk, valamint a Félelmek lelkeit. Majd a végzet kapuján belépve egy tündérkertben sok kék madarat találnak, ám mikor kihozzák őket, kiderül, hogy a szabad világban elpusztulnak. Köztük sem az igazi kék madarat találták meg. – Első felvonás vége.

A második felvonásban útjuk az Erdő birodalmába vezet. A Macska itt is megelőzi őket és elmondja érkezésüket és szándékukat, s a Fák tanácsa úgy dönt, hogy a két gyereknek meg kell halnia, mert a Nagy Titok nem kerülhet az ember kezére. A gyerekek érkezésekor az Erdő fái és vadjai pusztító támadást indítanak a gyerekek és kísérőik ellen, csupán a Fény megjelenése menti meg őket a pusztulástól. Útjuk következő állomása a Boldogságok országa, ahol találkoznak a Jóllakottság Boldogságával, az Otthon Boldogságával, az Egészség Boldogságával és az Anyai Szeretet Boldogságával. A Boldogságok országában sok mindent megértenek az élet értelméről, de a Kék Madarat itt sem találják meg. Hazatérve egy évesnek vélt útjukról, kiderül számukra, hogy csak egy éjszaka voltak távol. Reggel édesanyjuk ébreszti őket, majd a szomszédasszony, Berlingot asszony érkezik látogatóba hozzájuk. A gyerekek felajánlják Berlingot asszony beteg kislánya számára saját, otthoni kalitkában tartott madarukat. A madarat átviszi kislányának, majd azzal a hírrel tér vissza, hogy a madár színe útközben kékké változott, és a kislány meggyógyult a Boldogság Kék Madarától.

Szereposztás:

Tyltyl a kisfiú – Körmendy Dávid
Mytyl a húga – Pollák Orsolya
Berylune tündér / Berlingot asszony – Weisz Ildikó
Kutya – Reményi B. Csaba
Macska – Dienes Viktória / Borbély Cintia
Tűz – Berdár Ágnes
Fény – Barabás Fanni
Víz – Farkas Zoltán / Szilasi Balázs
Éjszaka – Mester Nikolett / Kovács Anita
Kenyér – Merényi Ákos / Szilágyi Tamás

Ugyanezen szereplők szerepösszevonással alakítják majd az Erdő fáit és a Boldogságokat.

Az előadás munkatársai:

Dramaturg: Reményi B Csaba
Rendező: Reményi B. Csaba
Díszlettervező: Borbély Cintia
Jelmeztervező: Zellei Tímea