túl a normák zaján
FELEDI JÁNOS: IDŐK FOLYAMÁN / DURING THE TIME… – KORTÁRS TÁNC
  • 2012.04.11. 20:00

Feledi Jánosnak ez az első egész estés rendezése. Két éve készülök rá, de azt hiszem – ennek is, mint minden darabnak van egy érési folyamata. Érnie kell, a rendezőben éppúgy, mint a táncosokban. A három nőt egy könyv köti össze, Virginia Woolf: Mrs.Dalloway cimű könyve. Az első nő maga az író, 1925-ben. Elmebajjal küzd. A második, éppen állapotos, gyermekét várja, akinek látszólag mindene meg van, férje, szép háza, gyermeket vár, de mégsem boldog. Miközben a könyvet olvassa, annyira a hatása alá kerül, hogy elhatározza, még aznap este véget vet az életének. A harmadik nő AIDS-es barátját, egykori szerelmét szeretné meglepni egy partival. Róluk szól az előadás, és arról a láthatatlan kapocsról, ami összeköti őket. Hasonló érzésekkel küzdenek. Ami a filmen megoldható, azt színpadra nagyon nehéz átvinni. Fénnyel és a térhatással játszunk. Mindenkinek van egy kockája, ami egymásba ér majd. A három nőt Barta Dóra Harangozó-díjas táncművész, érdemes művész, Kulcsár Noémi és Horváth Zita táncolja majd. A dramaturg: Lisztóczky Hajnal; a díszlet Minorics Krisztián munkája.

1941 egy írónő vízbe öli magát, így próbál meg menekülni súlyos depressziójától. 1951 egy depressziós anya reggeli készülődését látjuk. Napjainkban egy nő esti partit szervez.

Az előadás az Órak című film nyomán készült…

A női lelkek, érzések izgatnak, hogyan jut el valaki odáig, hogy öngyilkos legyen. A nő, mint feltérképezendő lélek érdekel. Izgalmas az is, hogy három különböző korban, három különböző nőről szól – mondja a rendező-koreográfus. Feledi Jánosnak ez az első egész estés rendezése. Két éve készülök rá, de azt hiszem – ennek is, mint minden darabnak van egy érési folyamata. Érnie kell, a rendezőben éppúgy, mint a táncosokban. A három nőt egy könyv köti össze, Virginia Woolf: Mrs.Dalloway cimű könyve. Az első nő maga az író, 1925-ben. Elmebajjal küzd. A második, éppen állapotos, gyermekét várja, akinek látszólag mindene meg van, férje, szép háza, gyermeket vár, de mégsem boldog. Miközben a könyvet olvassa, annyira a hatása alá kerül, hogy elhatározza, még aznap este véget vet az életének. A harmadik nő AIDS-es barátját, egykori szerelmét szeretné meglepni egy partival. Róluk szól az előadás, és arról a láthatatlan kapocsról, ami összeköti őket. Hasonló érzésekkel küzdenek. Ami a filmen megoldható, azt színpadra nagyon nehéz átvinni. Fénnyel és a térhatással játszunk. Mindenkinek van egy kockája, ami egymásba ér majd. A három nőt Barta Dóra Harangozó-díjas táncművész, érdemes művész, Kulcsár Noémi és Horváth Zita táncolja majd. A dramaturg: Lisztóczky Hajnal; a díszlet Minorics Krisztián munkája.