túl a normák zaján
KÁVA KULTURÁLIS MŰHELY: DIGÓ 10:00 – 13:00
  • 2012.03.13. 10:00

Az előadás szinopszisa:

Komplex színházi játék R.M. Fassbinder azonos című színpadi műve alapján.
Fassbinder drámáját három részben látják vendégeink. Mindháromszor más szemszögből, újabb kulcsszereplőket megismerve, újabb részleteket felfedve. A színházi jelenetsorokat közös játékok követik és egészítik ki, melyek során az alábbi kérdésre színházi cselekvésen és közös gondolkodáson keresztül keressük a résztvevőkkel együtt a lehetséges válaszokat:
• hogyan éljünk együtt a bennünk lévő vadállattal?

Történetünk akár napjainkban is játszódhat, a konkrét helyszín egy meg nem nevezett falu, München közelében. Ide érkezik a helybeliek számára váratlanul egy görög vendégmunkás.
Jorgoszt néhány nap elteltével három helybeli majdnem halálra veri.

Bármennyire is azt sugallja a látszat, Jorgoszt elsősorban nem azért verik meg, mert görög – és így idegennek számít a német környezetben -, hanem azért, mert Paulék nem tudnak saját magukon uralkodni, problémáikon felülkerekedni. Saját társadalmi helyzetük és környezetük, immobilitásuk áldozatai.

Az előadás fesztiválszereplései, díjai:

• III. Országos Gyermekszínházi Szemle (2005, Budapest) különdíja
• Részvétel a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé versenyprogramjában (2006, Kaposvár)
• vendégjáték nyolc előadással a kaposvári Csiky Gergely Színházban (2008/2009-es évad)

Színészek (és egyben drámatanárok):

Paul, Jorgosz Kardos János
Bruno Gyombolai Gábor
Gunda, Marie, Elizabeth Milák Melinda
Erich Takács Gábor

Az előadás munkatársai:

Rendező: Tóth Miklós
Díszlet, jelmez: Kiss Gabriella
Dramaturg: Cseicsner Otília