túl a normák zaján
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ SZÍNHÁZ/URBÁN ANDRÁS TÁRSULATA: TURBO PARADISO
  • 2012.05.10. 20:00

Gyengéd félelem szünet nélkül. A mennyország nem baszkódik. Hommage à Danilo Kiš Előadás rólunk és róluk. Előadás, mely napról-napra egyre aktuálisabb.

„…borzasztóan nagy a felhozatal színházi különlegességekből. A Turbo Paradiso azonban nem közönséges különlegesség, hanem valóban különös erejű színház.”
ZAPPE László (NÉPSZABADSÁG, 2009. május 25.)

„Nincsen tér, hogy fellélegezz. András feletépi a rétegeket a teljes öniróniáig. És nem is létezhet semmilyen tér. Lehet, hogy éppen ott ketyeg melletted egy bomba.”
Ana ISAKOVIĆ (E-NOVINE, 2008. november 10.)

„A közelmúltban Urbán András rendező a főbejáraton át tért vissza a világ ezen részének – azaz Budapesttől Szabadkán át Belgrádig – színházi nyilvánosságába. (…) Olyan fajta színház ez, amely képekből építkezik. Vonzó és harcias, bátor és gyötrelmes, a mindenféle fásultsággal szembeni lázadás filozófiáját képviseli, és az igazságért folytatott harcról szól. (…) Az előző előadások során ez a csapat kijárta a drámai és ironikus színpadi kifejezésmódok egy specifikus iskoláját, és az egyetemes kortárs előadóművészet valamint a kortárs európai színház nyelvét mesterien elsajátították. Fiatalok és dinamikusak, játékuk rugalmas és kitartó, biztosan állnak a színpadon, friss és átütő erejű művészi képeket alkotnak a modern színjátszás minden eszközét alkalmazva…”
Goran CVETKOVIĆ (RADIO BEOGRAD 2, 2008. november 11.)

„Humorból nincs hiány, groteszk, finomszövésű, lelkesítő humorból, csak érteni kell hozzá. ”
SIRBIK Attila (SYMPOSION-LINE, 2008. július 1.)

„…katarzisálmény, amilyenről eddig csak könyvekben olvastunk.”
Tijana SPASIĆ (E-BALKAN, 2010. április 1. )

„A megmutatás pedig felkavar. A guminőt akkurátusan fújják fel a matracpumpával. Az üres tekintetű, mozdulatlan baba egyszerre vágykielégítő szexuális tárgy és hullaként fekvő élettelen anyag, a felfújható báránnyal végzett anális szexben pedig a fájdalom és a hiány tehetetlensége van jelen. Húst darálnak és a vörös gombóccal lapdáznak. Jön Hófehérke és édesgető módon mérget oszt a gyerekeknek. Érkezik egy angyal, akinek összes szárnyát levágják egy bokorvágó késsel. A hétköznapi tárgyak jelentése megváltozik ebben a kontextusban: minden, sőt bármi az erőszakra és a kiszolgáltatottságra asszociáltat. Menekvés innen nincs. A megváltás lehetősége fel sem merül.”
PAPP Tímea (Revizor, 2008. november 25.)

Szereplők:
Béres Márta, Mezei Kinga, Erdély Andrea
Mészáros Árpád, Mikes Imre Elek, Mészáros Gábor

Kosztüm:
Ébren nem válogatunk.

Munkatársak:
Marin Jaramazović (táncoktató, koreográfus)
Irena Kovačev (korrepetítor)
Úri Attila (színpadmester, fény)
Úri Szűcs Szilvia (kosztüm)

Rendező:
Urbán András