túl a normák zaján
ZÉRÓ BALETT: A HANG KÖZEPE
  • 2012.03.21. 20:00

Zéró Balett: A hang közepe (felújított változat) „Fürödj a hang közepében úgy, mint egy zúgó vízesés örök hangjában” (Siva) szinopszis: A hangokból és mozdulatokból, időből és csendből születő figyelem kézen fogva vezet az áttetsző jelenvalóságba.

A TÁRSULATRÓL

A ZÉRÓ koncepcióját a történelmi feljegyzések tanúsága szerint India adta a világnak. A hindu bölcsek számára a ZÉRÓ nem egyszerűen egy számot jelentett, hanem mindennek a kezdetét, kiindulását, a mag-ot, amelyből minden származik. Ennek megfelelően eredeti jele sem a mai kör, vagy ovális volt, hanem egyszerűen egy pont: •

A társulat nevében a ZÉRÓ kifejezés a misztikus középpontból való kiindulás szándékát jelzi, hiszen a ZÉRÓ a transzformáció helye: a számegyenesen ebben a pontban alakulnak át a negatív számok pozitívakká, az éj ekkor fordul át nappallá, a virtuális itt válik valóságossá. A ZÉRÓ ilyenformán számunkra az alkotási folyamat jelképe is, hiszen ebben a folyamatban megpróbálunk felfedni valami addig rejtetten maradót, megkísérelünk hidat építeni a spirituális és a materiális létezés között.
A ZÉRÓ Balett előadásaiban egy csepp kelet és nyugat is találkozik. A „balett” szó a nyugati hagyományok tiszteletére utal nevünkben, még ha nem is jelenti e tradíciók egyszerű átvételét vagy követését, inkább azok alkotó továbbgondolását…

Támogatók: Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, NKA Táncművészeti Kollégium, Tünet Nonprofit Kft., L1 Független Művészek Közhasznú Egyesület, Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület, szinhaz.hu

rendező: Berger Gyula
koreográfia: Berger Gyula és a társulat tagjai
zeneszerzők: Sőrés Zsolt, Ágoston Béla, Márkos Albert
kosztümtervező: Bodnár Enikő
világítástervező: Szabon Balázs
előadók: Nemcsók Nóra, Sarlós Flóra Eszter, Szabó Ágnes Réka