túl a normák zaján
GROPIUS SZÍNHÁZI MŰHELY: A MADARAK TANÁCSKOZÁSA – 2. TANULMÁNYI ELŐADÁS
  • 2010.11.28. 20:00

OLDÁS, FELOLDÁS, FELOLDÓDÁS, SOLUTIO Elválasztva a finomat a durvától, megjelenik a tiszta lélek madarak formájában. Alászállás önmagunk mélységeibe.

“Előadásunk gesztusnyelvét a stilizálás nélküli köznapi mozdulat határozza meg. A táncrendező a GROPIUS Színházi Műhely munkamódszere szerint korántsem koreográfusként tevékenykedik, hanem úgy viselkedik, mint a spontán kibontakozó közös és egyéni stratégiák összefogója és irányítója a művészi igénnyel fogalmazott gesztus és a nyers valóság kockázatos terepén.” – Katona Imre
Bemutató időpontja: 2010. november 28., Gropius Színházi Műhely

Az előadások Ferid ed dín Attar A MADARAK TANÁCSKOZÁSA című műve alapján készülnek. A próbafolyamat közben alakul ki és improvizációkból áll össze a zenei folyam és a tánc eposz.
„A rendező ebben a társulatban nem a hagyományos rendezői attitűd szabályai szerint dolgozik. Nincs úgynevezett rendezői koncepció. Ehelyett valóságfeltáró munkát végzünk, és arra törekszünk, hogy a játék minden történése úgy valósuljon meg a színpadon, mint egy valóságosan is megtörténő esemény.

Mozgásszínházi előadást hozunk létre egy misztikus, archaikus történet kapcsán, de a színpadi cselekvéseket önmagunk által, mai és saját életérzésünk és ösztöneink révén bontakozatjuk ki. Számos táncstílust és módszert igyekszünk ötvözni magas technikai szinten, de oly módon, hogy a legkevésbé sem a technikára figyelünk. Előadásunk gesztusnyelvét egyaránt meghatározza a stilizálás nélküli köznapi mozdulat és az attraktív, fergeteges tánc. Sohasem formákat rögzítünk, de sokkal inkább az indítékokat, a szándékokat és hangulatokat. Nem a gesztust, hanem azt, ami kiváltja a mozdulatot. S ennek következménye, hogy a játék próbáról próbára, előadásról előadásra mindig újjászületik.

A táncrendező a GROPIUS Színházi Műhely munkamódszere szerint korántsem koreográfusként tevékenykedik, hanem úgy viselkedik, mint a spontán kibontakozó közös és egyéni stratégiák összefogója és irányítója a művészi igénnyel fogalmazott gesztus és a nyers valóság kockázatos terepén.”
Katona Imre

Rendező:
Katona Imre

Szereplők:
Bakó Gábor
Fenyvesi Bálint
Fodor Eszter
Győrffy Katalin
Hegedűs Jenő
Malova Vivien
Paál Zsuzsanna
Reiner Gabriella
Siffel Zita
Szabados Zsuzsanna

Élő zene csellón: 
Michael Babinchak

Fény: 
Bódi Attila

Grafika:
Parádi Kriszta

Produkciós vezető: 
Csák Erika (06 30 210-6463)

www.filmtrans.hu/szinhaz

Előadásfotók:
Kővágó Nagy Imre (KNI)