Elfriede Jelinek Kis csukák c. regényének színpadra alkalmazása kihívás a dramaturg, a rendező és a színészek számára egyaránt.

Elfriede Jelinek Kis csukák c. regényének színpadra alkalmazása kihívás a dramaturg, a rendező és a színészek számára egyaránt. Jelinek regénybeli szórengetege fojtogató légkört teremt. A szereplők nem rendelkeznek saját identitással, helyzetüket a társadalom determinálja. Választani a lehetséges életformák között nem lenne nehéz, csakhogy választás nincs Brigitte és Paula számára, és itt kezdődik a keserűség. Életüket elszigeteltség, kapcsolatbeli nehézségek, és a társadalom gépies konformizmusának való teljes kiszolgáltatottság jellemzi. Mint ahogy az erotikát is felemészti e kispolgári lét reménytelen mechanikája. Van-e szabadságuk ezeknek a nőknek, akik sorsuk jobbra fordulását egyedül a szerelemben látják? Főleg ott, ahol szociálisan attraktív férfiakból is kevés akad. Ugyanazt a sorsot járják be anyák és lányaik. Persze egy-egy nő megkísérli olykor, hogy az elmenő élethez csapódjék, kicsit elbeszélgessen. Ennek a próbálkozásnak lehetünk tanúi e színházi kísérletben.

A Nobel-díjas Elfriede Jelinek művéből készült darab elsősorban az írónő nyelvi bravúrjait, húsba vájó őszinteségét, fogalmazás-módját szeretné színpadon bemutatni. Egy napjainkban olyannyira aktuális témát, női sorsunk elfogadását, női identitásunk keresését állítja a középpontba. Jelineket a feministák is zászlajukra tűzték. Engem azonban egyáltalán nem ez a vonal foglalkoztat, nem akarok kategorizálni, ítéletet hozni. Valójában azt keresem, hogy a szinte gyűlölettel teli írói szövegben – ahol Jelinek minden egyes mondatába képes egy kis nyelvi leleményt és kíméletlen iróniát csempészni -, hogyan csillan meg az élet szeretete, hogy a minket körülvevő elgépiesedett világban, elrontott, meg nem értett kapcsolatainkban hogyan éltethet mégiscsak bennünket egyfajta remény.