túl a normák zaján
FORTEDANSE: KALEVALA (A 7. KORTÁRS DRÁMAFESZTIVÁL FŐPROGRAMJA)
  • 2008.11.24. 19:00

A Fortedanse formációját Horváth Csaba rendező-koreográfus alapította 2005-ben. A színészek és táncosok alkotta együttes egy új, homogén színházi nyelv megteremtésére törekszik, testekkel, hangokkal, tánccal, zenével és szöveggel. Az ily módon újrafogalmazott fizikai színházi műfaj megpróbál másképpen gondolkodni történetmesélésről, szituációról, jelenetezésről, színpadi időről, játéktérről, hatásdramaturgiáról.

A Kalevala alapját a finnek azonos című nemzeti eposza adja, ám Szálinger Balázs drámája nem ragaszkodik szolgaian az eredetihez, hiszen az ősi szerepek, hősök és az általuk megtestesített eszmék átalakulása az újraértelmezés igényét veti fel. Az előadás formáját tekintve fizikai színház; a mű mitikus múltját a jelen technokrata világával ütközteti. Szellem és anyag, művész és iparos klasszikus ellentéte az előadás világán belül a zene, a mozgás, és a színészek, táncosok kifejezőerejének köszönhetően kozmikussá tágul. Az időből kilépve, az időnek alárendelve kapnak kifejezési formát a Kalevala ősképei: az elemi emberi gesztusok, a mítoszt megjelenítő testek és hangok.

„A fizikai színház című (szak)nyelvi bicebóca (hiszen milyen is lehetne a színház? De persze tudjuk, miről beszélünk) kvintesszenciája tárul fel előttünk. Akrobatikus bravúrpillanatokban, a manézs ördögeit megszégyenítő képek során szólalnak meg tökéletesen, szívburok- és izomrost-szaggató mozgásfutamok után szabatosan. Fizikai és művészi teljesítményük döbbenetes.” (Halász Tamás, Revizor)

„Gigantikus finálé, mikor a semmivé pusztított térben a szereplők vaselemekből házat építenek. Az egészében bemutatott folyamat köznapi és izzadságos, mégis felemelően gyönyörű, benne tetőzik az egymásra figyelés és összpontosítás, amely mindvégig az előadás sajátja.” (Halász Glória, Táncélet)

Támogatók: Debreceni Csokonai Színház, NKA Táncművészeti Kollégium, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Trafó – Kortárs Művészetek Háza, MU Színház Egyesület, MODEM, Műhely Alapítvány.

Szereplők: Andrássy Máté, Barta Dóra, Blaskó Borbála, Bora Gábor, Földeáki Nóra, Horváth Lajos Ottó, Kádas József, Kovács Lehel, Krisztik Csaba, Mucsi Zoltán, Sipos Vera, Vati Tamás, Zarnóczai Gizella.

Díszlet: Antal Csaba
Jelmez: Benedek Mari
Fény: Payer Ferenc
Zene: Nils Peter Molvaer
Hang: Kondás Zoltán
Dramaturg/asszisztens: Gyulay Eszter

Író: Szálinger Balázs

Rendező, koreográfus:Horváth Csaba.