túl a normák zaján
ISMERETLEN KUTATÁSA – IMPROSOKK
  • 2006.10.21. 19:00

Az IsmeretlenKutatása – improvizációs alkotó-műhely, az L1 Független Táncművészek Társulása és a Műhely Alapítvány közös kezdeményezése, közös gondolkozás arról, hogy mit is jelent az improvizáció a kortárs művészetben. Mit jelent alkotónak, koreográfusnak, táncosnak és mit jelent a befogadónak?

Ezekre a kérdésekre építve áll össze az egy fél éven át tartó program. Adott félévben két koreográfus kap meghívást a műhelymunkára. Feladatuk, hogy válasszanak egy témát, melyet az improvizáció segítségével szednek szét és gyúrnak össze újra, egy új darabbá (ha sikerül). A munkához egy másik művészeti ágban dolgozó alkotótársat hívhatnak segítségül.

Az alkotók három fázisban dolgoznak, minden szakaszt más-más funkciójú (munka)bemutató zár, minden fázisban más szerepet kap a közönség.

– ImprosokK: szakmai témafelvetés, más alkotók bevonása a téma formálásába – a közönségnek lehetősége van “fizikailag” is részt venni

– RED: 30-40 fős közönség előtti munkabemutató. Verbális szerepet kap a közönség, különböző (beszélgetős) feladatokon keresztül

– Bemutató: egy közös este a 2-2 alkotónak, ahol megmutathatják, hogy hova jutottak kutatásuk során – akár kész darabot is láthatunk. A közönség egy beszélgetésen vehet részt, melyből a kutatási munkán kívül – moderátor segítségével – az improvizáció elméleti hátteréről gyűjthet információkat.

A programmal az a célunk, hogy közelebb vigyük a közönséget az alkotóhoz, az alkotáshoz, hogy tényleges és direkt kölcsönhatásba kerüljön a közönség a művel. Valamint szeretnénk, ha a program segítségével mind az alkotók, mind a befogadók nyitottabbá válnának az improvizációra, az improvizáció, mit eszköz “használatára”.