túl a normák zaján
L1danceFest 2021 – 20 év! BÚCSÚKONCERT
  • 2021.09.01. 10:00 - 00:00

L1danceFest 2021 – 20 év! BÚCSÚKONCERT

nemzetközi kortárs táncszínházi előadások fesztiválja20. alkalommal Budapesten az L1 Egyesület szervezésében
2021. szeptember 1 – 5.

2021. Szeptember 1. és 5. között az L1 Egyesület 20. alkalommal rendezi meg Budapesten és rendhagyó módon vidéken az L1danceFest névre hallgató nemzetközi szemlét, melynek fókuszában a kortárs előadóművészetek (tánc- és társművészetek, zene illetve a performatív művészetek) állnak.

Az L1 Egyesület 20 éve biztosítja és bizonyítja, hogy a kortárs, független formában működő hazai és külföldi előadók jelenléte szükséges és építő a hazai táncszakmai életben is.

A szervezők az L1danceFest programjainak kialakításakor fokozottan figyelnek arra, hogy úgynevezett OFF programok (kísérő események) is megjelenjenek, ezzel is hangsúlyozzák a fesztivál közösségépítő erejét, valamint a szakma alaposabb megismerését, testközelbe kerülését. Ezért kiállítások, beszélgetések, valamint a társművészetek megjelenése jellemzi a fesztivált a kezdetek óta.

A külföldiek mellett pedig nagyon fontosnak tartják a szervezők, hogy a nemzetközi fesztivál szövetében magyar alkotók is megjelenhessenek, különös tekintettel az L1 Egyesület tagjainak és rezidens művészeinek a munkáira. Idén (a tavasz óta átrendeződött utazási lehetőségek miatt sajnos a külföldi meghívottak nagy részét le kellett mondják; de cserébe) főleg magyar művészeket mutat be a fesztivál.

Idén (és utolsó alkalommal) a Budapesten kívüli régiókba helyezzük az akciókat, aktivitást, és minden este a Bakelit Multi Art Center-be (hosszú távú együttműködő partnerünk) várjuk vissza a nézőket, hogy ünnepeljünk és egyben búcsút is mondjunk a fesztiválunknak. 

Az L1danceFest 2021 számokban:

16 előadás – 3 kiállítás és megnyitó akció – 3 koncert – 1 képzés – 10 önkéntes segítő

Hogyan tudják segíteni az L1 Egyesület munkáját?

Itt  van  néhány javaslat, de lehet szabadon inspirálódni tovább…

  • Kapcsolódjon be a rendkívüli módon szinte egész napos  programjainkba;
  • Ajánlja ismerőseinek az eseményeket;
  • Legyen aktív nézőnk és vegyen részt a beszélgetésekben, élmény-megosztásban;
  • Az élményeit akár le is írhatja, megoszthatja velünk és másokkal is;
  • Amennyiben anyagilag szeretné segíteni a munkánkat, egyéni adományként az alábbi számlaszámra tud utalni:

Bankszámla tulajdonos neve L1 Egyesület

Bank neve MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.

Számlaszám 16200010-10069602 (Forint utalás esetén)

Iban HU69 1620 0010 1006 9602 0000 0000

Számlaszám Iban HU57 1620 0010 1008 7000 0000 0000 (Deviza utalás esetén)

Swift HBWEHUHB

Fő szervező: L1 Egyesület

Művészeti vezető és program-kurátor: Ladjánszki Márta (L1-tag)

Házigazda: Varga Zsolt (L1-tag)

Beszélgetéseket vezeti: Ladjánszki Márta (L1-tag)

Fordítás: Varga Zsolt (L1-tag)

A vidéki programok társszervezői: Bauer Márton (Dörgicse), Kovács István (Monor/Csévharaszt), Nagy Mária/Markács Rózsa (Délegyháza)

Fő dokumentáció: Kovács István (L1-tag), Lajti Balázs

Grafika: Korolovszky Anna

Fő támogatók: L1 Egyesület, EMMI, NKA

Befogadó/együttműködő helyszínek/partnerek:

Bakelit M. A. C., MAMŰ Galéria, Egy Falu – Egy Város Egyesület, Naturista Oázis Kemping

Az egyes előadások/projektek további támogatói:

Artemisszió Interkulturális Alapítvány, Be SpectACTive!, Creative Europe Programme, ZéróPlusz Táncstúdió, SkhyzoKhyno Studio, Fészek Fotó Stúdió, „Köszönjük, Magyarország!” program, Nemzetközi Visegrádi Alap, EMMI, NKA – Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégium, Naturisták Virtuális Klubja Egyesület (NaVKE), Trans Europe Halles (TEH)

Média partner: CHB – Collegium Hungaricum Berlin, szinhaz.online, Táncművészet

A műsorváltozás jogát fenntartjuk.


További információ: L1danceFest weboldal / L1danceFest FB-oldal / L1 Egyesület FB oldal

PROGRAM

2021. Szeptember 1. Szerda

Bakelit Multi Art Center

10.00 – 18.00 Interkulturális képzés az Artemisszió Interkulturális Alapítvány munkatársaival A képzésen kizárólag előzetes online regisztrációval lehet ingyenesen részt venni. A képzést a Trans Europe Halles (TEH) és a Bakelit MAC  támogatja.

https://forms.gle/BkyjDjgP7JvZEpya7

19.00 KIÁLLÍTÁS-megnyitó

Syporca Whandal (H) COPIA

Ellenbacher Ádám (H) A pozíción túl

20.00 Teatr A Part / Marcin Herich (PL): The Rite of Spring A Connecting V4 ART-IN-RES program és Be SpectACTIVE! Project keretében, ‘a Bakelit MAC aktív nézői válogatták a programba’.

21.30 KONCERT

2021. Szeptember 2. Csütörtök

12.00 – 18.00 DÖRGICSE, a Boldog Asszony piknikhely

Töltsük együtt a napot, ismerkedjünk, emlékezzünk, elmélkedjünk együtt; miközben pop-up előadásokkal találkozhatunk. Az előadásokon való részvétel ingyenes. Megjelenő művészek: Déri András, Kovács István, Ladjánszki Márta, Varga Zsolt, Veres Flóra

Bakelit MAC

19.30 Connecting V4 ART-IN-RES – Tudj meg többet az előadó művészeti rezidens helyekről Magyarországon. A Nemzetközi Visegrádi Alap (IVF)  támogatásával.

20.30 KONCERT – Zsoám Project (Horváth Ádám Márton, Koroknai Zsolt, Varga Zsolt)

2021. Szeptember 3. Péntek

12.00 – 18.00 MONOR és CSÉVHARASZT

Töltsük együtt a napot, ismerkedjünk, emlékezzünk, elmélkedjünk együtt; miközben pop-up előadásokkal találkozhatunk. Az előadásokon való részvétel ingyenes. Megjelenő művészek: Berger Gyula és a ZéróPlusz TáncMűvek, Bot Ádám, Ellenbacher Ádám, Györke Tímea, Kovács Emese, Veres Flóra

Bakelit MAC

20.00 Alexandra Mireková (SK) deep blue A Be SpectACTIVE! Project keretében, ‘a Bakelit MAC aktív nézői válogatták a programba’.

20.30 ÖSSZTÁNC – TÁNCHÁZ Ceremóniamester: Redő Júlia (táncpedagógus, táncos) és Élőben zenél: Soós Csaba (prímás) és zenekara

2021. Szeptember 4. Szombat – NATURISTA NAP!

Figyelem, a teljes napot a ‘Táncelőadások Estsorozat Meztelen Nézőkkel’ esemény keretében meztelenül töltjük!

12.00 – 18.00 DÉLEGYHÁZA

Töltsük együtt a napot – hódolva a naturizmusnak és ismerkedjünk, emlékezzünk, elmélkedjünk együtt; miközben pop-up előadásokkal találkozhatunk. Az előadásokon való részvétel ingyenes. Megjelenő művészek: Czap Gábor, Dániel Attila, Györke Tímea, Ladjánszki Márta, Varga Zsolt

Bakelit MAC

20.30 Ladjánszki – Varga: LetMeC_natur A ‘Táncest Sorozat Meztelen Nézőkkel’ keretében, a Be SpectACTIVE! Project keretében, ‘a Bakelit MAC aktív nézői válogatták a programba’.

21.30 NUDI TÁNC-PARTY Ceremóniamester: zsopiN

2021. Szeptember 5. Vasárnap

13.00 – 16.00 Chill out és elengedés, végső búcsú a Margit szigeten 

Kísérő eseményként ajánljuk a figyelmébe a Test-Vonal 6 kiállítást, ami a MAMŰ Galéria és az L1 Egyesület közös projektje (már hatodik éve). A kiállítást szeptember 3 – 10. között lehet megtekinteni, szeptember 7-én 18.00 egy rendhagyó tárlatvezetéssel és előadásokkal.